Jelek a holdon túlról…

Legfrissebb

Cseppben a kender(kóc)

A virradatnak van egy olyan sanda tulajdonsága, hogy nem hagyna ki egyetlen napot sem. Ez persze nem mindig rossz, de vannak olyan reggelek, mikor szívesen odáznám. A harmadik próbáé is ilyen volt, de a szomszéd kakassal nem lehet versenyre kelni, előkukorékolta a hajnalhasadást.
A nap pedig addig-addig kúszott felfelé az égen, hogy újra csak az Égbetörő Rengetegben találtuk magunkat.
Összeverődött mindenki a Túlmagas tövében, és vártuk a feladatot, mert azt a Véneken kívül senki sem ismerte. Táltos, mint a Vének legvénebbike, ekkor már ott himbálózott a Túlmagas egyik Szóoldójában, és befogadóbarna szemeivel pásztázta a seregletet. Bár nála soha nem lehetett biztosra tudni, hogy éppen velünk van-e, vagy benn jár valahol mélyen a fejében. Viszont ezeknek a körutazásoknak midig meglett a maguk mozgalmas következménye.
Mint ez a próba, amiről még mindig nem tudtam, mi is valójában. Mígnem Táltos végre szóra emelkedett (elérte a megfelelő magasságot a Szóoldó):
– A merészség és a harcolás próbáját kiálltad, de tudsz vajon észrevétlen maradni? Kövess ma engem úgy, hogy ne kerülj a szemem elé!
Megkövesedtem egy pillanatra, mert a meg nem látók ideje valóban nem tartozott a könnyen kivitelezhető feladatok közé. Ugyanis, aki járt már a mi kis madártávlatunkban az tudja, hogy az Égbetörő Rengeteg nem véletlenül kapta a nevét. Hosszan kell nézni az ég felé, hogy lombokba akadjon a szemünk, lejjebb viszont az ágtalan törzsek, és a formásított bokrok csekély búvóhelyet biztosítanak egy ilyenféle rejtőzködéshez. Egy kivételével, de azt nem használhattam.
Borzoltam a hajam, a Vének bölcsen mosolyogtak(mégis sikerül kifogni rajtam), a lányok homlokot ráncoltak. Démon igyekezett  jókaláccsal felszerelni:
– Csukd be a szemed, a sötétben magadat sem látod, biztos, hogy Táltos sem fog észrevenni!
Igen ám, de ha nem látok, két lépés után máris dudorítom a fejem, mert olyankor ha csak megmoccanok, az addig nyugton lévő dolgok mind elém ugrálnak! Borogatást meg nem csomagoltunk az útra!
Amint a nagy tanakodás közben a hajamat dúrtam, egyszer csak egy cseppnyi hajszál tekeredett az ujjaim köré. Hogyan keveredett a kenderkóc közé, azóta sem tudom, de ahogy kihúztam a szinte észrevétlen szálat, az nőtt, tekeredett, befonta a köpenyem. Majd továbblebegve, mint az ökörnyál az őszi napsütésben, megállapodott Táltos szeme előtt. Ő pedig elindult a tisztásról a Vár felé. Én tisztes távolságból igyekeztem a nyomában maradni, bújva odúkba, göröngyök mögé, és minden olyan helyre, ami egy hangyánál valamivel nagyobb.
Nem hittem, hogy megúszom meglátás nélkül, de azon a délelőttön mégis csoda történhetett, mert akárhogy is nézgelődött Táltos, a szeme sugara mindig elkerült.
Szőke Szépség később elárulta, hogy az áttetsző belhőknek is köze lehet ez esethez, de nem tudom megerősíteni, mert akkor a bújkálásra fókuszoztam erősen.
A fölső kemence ellenben egyre ontotta a külhőt, a fűcsomók tikkadtan hajoltak el előlünk, és már szinte mindenki a várárok árnyékában hűsölt, csak ketten róttuk a köröket lankadatlan.
Hirtelen olyan csend lett, ami a csivitelő sokaságban ritkán, még a fűevők hangja is megállt a levegőben.
Táltos megpördült a sarka körül – kacsintott volna? -, és ennyit szólt:
– Várnak a Kerekasztag Lóbaglyai!
Talán mégsem annyira rossz dolog a hajcsavarás, ha néha látatlanná tudok válni tőle!
Ez járt a eszemben, míg ballagtam vezetőm után, aki a Nebújjalá felé tartott.
Vajon fény derül végre a nagy titokra?

Reklámok

FényHozó

Lassan csendbe fordul
a zajongó város,
a pék kisütötte
az utolsó mákost.
Kinn az alkony, égbolt
ontja hópihéit,
ahogy buzgó inas
cukrozza pitéit.
Puha léptek alatt
roppan fehér paplan,
messze száll az éjben
egy csellengő dallam.
Hangja sűrűsödik,
csendül ablak szárnyán…
…simítva átsuhan
fal imbolygó árnyán.
Gyertyák lángja lebben
tűlevelű fákon,
mélykék vásznat festve
fénylik a karácsony.

Agytekercselő

 

Képtelen képkitaláló…avagy mi van a képen?

 

Esőellenző

Mécstört
ég ont
hideg zápor
patakot
valaki fent
sebes kézzel
zárja már el
a csapot!
Fogja meg
a felhő szélén
azt a kallantyús
izét, s
csapolja le
az udvarom
térdig érő
lábvizét!

Csomagozó

Jön-e ma a Mikulás?
Persze, hogy jön, nem vitás!
Írtam neki ezer levelet,
égősorral küldtem égbe a jelet,
cipőmet egy hétig suvickoltam,
havat udvar közepibe kupacoltam!
Nem gáncsoltam a szomszéd gyereket!
Ennél többet már nem tehetek!

%d blogger ezt kedveli: