Jelek a holdon túlról…

Archive for november, 2010

Vártalány

Reklámok

Próbarágcsigáló

 

Kivételesen száraz, meleg ősz volt, igazi várostromos. Lépten-nyomon várvédő vitézek nőttek a szikes földből, és vad csatákra készültek a Kitudjahonnani hordák ellen. A legfőbb stratégának Yoda Mester bizonyult, aki már komoly tudással rendelkezett ezen a téren. Fáradhatatlanul kutatta fel a legújabb fegyvereket, amik általában gödörparti, lombalji és hasonló titkos rejtekhelyeken teremtek. Csapatokba szervezve a képzetlen harcosokat, hosszú kardcsörtékkel készítette őket a közeledő hadjáratra. Egészen egyedi taktikai elemekkel megtűzdelve.
Egy darabig a Túlmagas árnyékából figyeltem a felfejlődést, de amikor már Borsószem is csatlakozott a kiképzőbázishoz, elgondolkodtam, hogy ez a tudás nekem is jól jönne! Ki tudja mit hoz a jövő?
Összeszedtem a bátorságom, meg a Démon mentő akcióban szerzet hősi titulusom, és jelentkeztem a sorok közé. A Mester elmélázva nézett rám (kicsit túlnőttem az átlagos bakaméretet):
– Nem olyan egyszerű az, vannak bizonyos feltételek!
– Állok elébe, ha már így nekilódultam az elszánásnak!
– Kiállod a három próbát, utána az Ülés elé viszem az ügyet!
Ettől mintha az inamba szálltam volna, de végül belecsaptam a markába, legyen!
Az első próbára másnap került sor, amikor is Yoda Mester egy füves tisztásra vezetett. A szemében mintha huncut szikrák pattogtak volna, és hamarost rá is jöttem, miért.
– Van elég merszed választani innen egy szálat, és azt rágcsálva tölteni a mai napot?
Szóval itt a méltó válasz a világ felfedezésének lehetőségeiről hangoztatott nézeteimre! De nem azért nőttem a Nagygödör partján, hogy ilyen apró akadályokon megbotoljak! Kiválasztottam a legártalmatlanabbnak látszót, és hajrá! Nem rosszabb, mint a papsajt. Nem is, bár kicsit kényelmetlen beszéd közben.
Ehhez képest a második próba semmiség volt, a harcmodorom tapasztalták. Magamban örömmel nyugtáztam, hogy nem volt haszon nélküli a messzi múltban prérin töltött időm. A Vének kemény ellenfélnek bizonyultak, meg kellett küzdenem a talpon maradásért.
Végül a fegyvercsattogtatásban elfáradva – meg a kenyereshordó ideje is közelgett – rábólintottak a továbblépésre.
De még hátra volt a harmadik, amit Táltos úgy jellemzett, nem a Látók ideje.
Kezdhettem gondolkodni, honnan vegyek láthatatlan fonalat a köpenyemhez.

Világváróterem


Leg&A

A történet a Nagy Magányosan Álló Fához tett felfedezőutunkkal indult.
Persze lehet, hogy már sokkal előbb, de általában nem árt egy kiindulópont.
Mint a tánciskolai kályha – ha onnan kezdjük a lépéseket, akkor nem vétjük el. Valószínűleg!:)
Akkorra  már alaposan feltérképeztük az Óperenciás tengertől Üveghegyig elterülő végtelent, és kezdett túlontúl ismerőssé válni.
A Fánál is jeleket kerestünk, alálestünk a földön kupacosodó szélrázta ágaknak, odúkat kutattunk, és épp a törzs köré gyűltünk, mikor a fiúk arcán megjelent egy eddig nem látott kifejezés. Nem volt időm gondolkodni, mert ezzel együtt egy lassított pantomim vette kezdetét, fókuszában egy barna copfos tarkóval!
Démont megszállta egy egér! Pontosabban a nyakába szállt! Vagy ugrott? A lényeg, hogy a fiúk eget rengető önuralommal, a lányok egérfóbiáját bekalkulálva küldték a vészjeleket, mint jól képzett megmentő különítmény.
Fel kellett nőni a feladathoz, és halált megvető bátorsággal terelni vissza a rágicsálót a jogos helyére, úgy hogy ebből Démon mit se vegyen észre!
Az akció sikerrel járt, és ekkor végre megkerültek a hangok is! Üdvrivalgás formájában.
Azt hiszem, itt alapozódott meg a mítosz, ami végeredményben elvezetett a holdontúli világok Tejfelezéséhez!